2017. július 3., hétfő

Dunában zokogó majom - Az 1965-ös esztergomi árvíz képei


Egy település életében mindig nagy dolog a dunai árvíz. Ilyenkor a település apraja nagyja a partra siet, ki az árvízvédelemben segédkezik, ki pedig az új arcát mutató folyót tanulmányozza. Nem volt ez másként a legutóbbi, 2013-as rekord árvíznél sem. És ugyanez történt 1965-ben, Esztergom városában is. Márkus Péter gyűjteményével teszünk egy helytörténeti sétát az 52 évvel ezelőtti, azóta alaposan megváltozott városban. 

Az Aradi vértanúk tere, jobbra hátul a Hévíz utca (ez már nincs meg)

A rendkívül hosszú ideig tartó 1965. évi árvíz idején, március közepétől, július közepéig hat árhullám vonult le a folyón. Annak, hogy ez a négy hónapig tartó árhullám végül töltésszakadás nélkül vonult le a magyar Duna-szakaszon az előző két árvíznek volt köszönhető, az 1954-es szigetközi és az 1956-os (mindmáig utolsó) jeges árvíz következtében megkezdődő partvédelmi munkálatok 1965-re nagyrészt befejeződtek. Ez idő alatt, 1960 és 1964 között új védelmi fal épült az esztergomi Kis-Duna-parton. Ez védte meg a várost az 1965-ös árvíztől, amely 120 napig tartott.

A Bajcsy-Zs. utca, most a bal oldalon van a Bástya és a Zöldház, háttérben a Szenttamás hegy

Azaz védte volna... Bár írtuk, hogy nem volt töltésszakadás sem Esztergomban, sem máshol Magyarországon, a képeken mégis úgy tűnik a Duna valahogy mégis bejutott a városba. Hogyan történhetett ez? Előfordulhatott, hogy az átázott védműveken folyamatos volt a szivárgás, de az is lehet, hogy az áradás közben lehullott csapadék nem talált utat a folyóba. Így fordulhatott elő, hogy 1965 júniusában csónakkal közlekedtek az emberek Esztergom néhány utcájában. 

A Széchenyi tér (Régi képek Esztergomról)

A képek többsége Gömöri Károly felvétele, néhány a Régi képek Esztergomról oldalról származik. Az árvíz június 17-én vagy 18-án tetőzött, de nem tudni, hogy a képek pontosan ekkor készültek-e, legvalószínűbb a június első két hete. A Bottyán és a Szent Erzsébet híd között, valamint a Hősök tere, Aradi vértanúk tere által bezárt négyszögben készültek a képek, többnyire olyan épületekről, amelyeket azóta már jórészt lebontottak. A kézdőkép is ilyen; az Aradi vértanúk tere 1. látható, ez a ház most is áll, jobbra hátul a hetvenes évek elején szanált Hévíz utca, a fotós háta mögött a Kis-Duna (akkoriban Lenin) sétány. A Lőrinc utca 17. játszótér felőli kapuja mellől készült a kép.

Az Aradi vértanúk tere, jobbra hátuk a Hévíz utca

A Bajcsy-Zs. utca - Fürdő köz (ez már nincs meg)

A Bottyán híd, tőle balra a Prímás szigeti Halászcsárda (már nincs meg, jó régen leégett)

A Hévíz utca (már nincs meg), jobbra hátul az Aradi vértanúk tere 1.

A Kis-Duna háttérben a Bottyán híddal, a Duna nem éri el a partvédelem magasságát

A Kis-Duna sétány - Lőrinc utca sarok, működésben a szivattyú

A Prímás sziget, Zeneiskola és csónakház a Bottyán hídtól balra

Esővíz, vagy Duna? A Kossuth L. utca, háttérben a Hősök tere a Kerektemplommal (Régi képek Esztergomról)

Homokzsákok pakolása. A Hősök tere és Árok utca sarok (Régi képek Esztergomról)

A Hősök tere, jobbra hátul a Kossuth L. utca vége (Régi képek Esztergomról)

Víz alatt a Prímás-sziget, a Lépcsős (Béke) híd jobb oldalán a Zokogó Majom kocsma (sajnos már nincs meg)
   
A Zokogó majom egy remek kiskocsma volt "kerthelyiséggel" a Kis-Duna partján a szigeten. Helyén ma parkoló áll. A képek helyszínének beazonosításában a mai térképek nem szolgálnak sok támponttal, ezért érdemes a fentrol.hu állományát böngészni:
  
A pirossal körberajzolt területet szanálták, a zölddel jelzett épület kivételével,
ezt a három emeletes épületet látni több képen.

A Bottyán és a Béke híd közötti terület, bal oldalon a Prímás-sziget

Az 1965-ös árvíz során Esztergom városában a mélyebben fekvő területeken jelent meg a víz, melyről nem tudni, hogyan került a városba. A Duna a mélyebben fekvő, védelmi művekkel el nem látott területeken okozott károkat, mint pl. a Prímás-sziget. Ha valakinek van kedve összevetni a vízzel borított területeket Esztergom város domborzatával egy korábbi cikkünk ábrája alapján megteheti!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...